Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől

Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől 

Visszalépett az Alitalia-vételtől a Ryanair, ezzel az ír diszkont légicég teljesen kiszorul az európai légitársaságok konszolidációjából. 
Rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalom Budapesten

Rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalom Budapesten 

Teljes fordulatszámon üzemelnek a Ferihegyen nyáronátadott új logisztikai bázisok, az utasforgalmat is meghaladó mértékben nő a cargo forgalom,a Budapest Airport pedig máris újabb fejlesztéseket tűzött napirendre.

Leállt az Amadeus jegykezelő rendszere 

Hálózati hiba miatt kisebb-nagyobb időszakokra leállt csütörtökön az Amadeus jegykezelő és foglalási rendszere, több repülőtéren is jelentős késések alakultak ki.
Eljárás indult a Ryanair ellen

Eljárás indult a Ryanair ellen 

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.
Mesterséges intelligencia a KLM-nél

Mesterséges intelligencia a KLM-nél 

A KLM ügyfelei Messengeren keresztül is lefoglalhatják repülőjegyeiket, amelyhez mesterséges intelligencia nyújt segítséget. A holland légitársaság új chatbotja, a BlueBot (BB) szöveges üzenetekben segít az ügyfeleknek – a mesterséges intelligenciának köszönhetően anélkül vásárolhatják meg jegyeiket, hogy kapcsolatba kellene lépniük a KLM munkatársaival.
Változás a Lufthansa felügyelőbizottságának élén

Változás a Lufthansa felügyelőbizottságának élén 

A Deutsche Lufthansa AG mai rendes felügyelőbizottsági ülése előtt Wolfgang Mayrhuber, a felügyelőbizottság elnöke, tájékoztatta a testület tagjait, hogy 2017. szeptember 24-i hatállyal lemond hivataláról. Ezért a felügyelőbizottság ma Karl-Ludwig Kleyt választotta elnökké.
Tovább dagad a Ryanair botrány

Tovább dagad a Ryanair botrány 

Újabb 400.00 foglalást töröl az ír fapados és csökkenti flotta méretét is a téli menetrendben. 
Indul a Wizz Air eddigi legnagyobb toborzókampánya

Indul a Wizz Air eddigi legnagyobb toborzókampánya 

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette eddigi legnagyobb szabású, az egész hálózatra kiterjedő toborzó kampányát. 
Közvetlen járatot indít a Lufthansa  Berlin és New York között

Közvetlen járatot indít a Lufthansa Berlin és New York között 

A Lufthansa újabb hosszú távú járatokat indít 2017 telén és 2018 nyarán. 
Megérkezett a fiatal utasokat célzó új légitársaság

Megérkezett a fiatal utasokat célzó új légitársaság 

Joon néven vezette be a fiatal utasokat célzó, új légitársaságát az Air France-KLM csoport. Az új utazási élményt kínáló társaság nem csupán egy márkát, hanem egy új szemléletmódot is takar: a rövid, erőteljes név, a dinamikus, vibráló kék arculat és a legújabb trendek alapján tervezett egyenruha egyaránt a légitársaság nemzetközi, fiatalos és lendületes üzeneteit közvetíti.

Zöldül az AirBaltic 

A modernizációs folyamat legújabb lépéseként a fedélzeten használt papír alapú kézikönyvek, nyomtatványok ezentúl elektronikus formában, Ipaden érhetőek el. 

Újabb légi járatokért lobbizik a Budapest Airport 

Temérdek turisztikai attrakció, gyors ütemben fejlődő repülőtér, kiváló szolgáltatások. Egyebek mellett ezeket az előnyöket mutatja be a világ vezető légitársaságainak Magyarországgal kapcsolatban a Budapest Airport kereskedelmicsapata a Barcelonában tartott World Routes nemzetközi járatfejlesztési konferencián.

Vegyen részletre repülőjegyet! 

Az utasforgalom élénkítése érdekében bevezeti az Etihad a részletfizetést. Eddig 17 bank csatlakozott a légitársaság programjához.

Bringázás Bécsben és Budapesten: hasonló problémák, különböző megoldások 

Kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg az osztrák és a magyar főváros szakemberei a kerékpáros közlekedés jelenét és jövőjét, a közösségi kerékpárrendszerek különbségeit és hasonlóságait, valamint a biciklizés szerepét a metrópótlásban 2017. szeptember 21-én, Budapesten.

Elindult a Wizz Air Budapest-Bordeaux járata 

A Wizz Air diszkont légitársaság múlt pénteken elindította legújabb budapesti útvonalát, amely heti két járattal, hétfőnként és péntekenként közlekedik a fővárosból Bordeaux-ba. 

Tiltakoznak az Uber londoni engedélyének megvonása ellen 

Néhány óra alatt csaknem félmillióan írták alá az Uber taxiscég londoni szolgáltatási engedélyének megvonása ellen tiltakozó petíciót.

Negyven Boeing Dreamlinert rendelt a Turkish Airlines 

Negyven  Boeing 787 Dreamliner típusú gépet rendelt az amerikai gyártótól az isztambuli székhelyű Turkish Airlines. A kormányzat emellett stratégiai megállapodást is kötött a Boeinggel.

Módosított útvonalon járnak a hajótársaságok a hurrikánok miatt 

Ahogy arra számítani lehetett az Irma és Maria hurrikánok által érintett Karibi-térségben változnak a hajótársaságok útvonalai, a lerombolt és veszélyes kikötőket nem érintik. 

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban 

A jelenlegi engedélye szeptember 30-án jár le és 21 napja lesz fellebbezni a döntés ellen. 

Hárman viszik az Air Berlint 

Feldarabolják a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaságot és elosztják három versenytárs, a Lufthansa, az Easyjet és a Condor között - írta pénteken a Der Tagesspiegel című berlini lap.

Több ezer eurós bónuszt kapnak a Ryanair pilótái, ha nem mennek szabira 

Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.

Orosz cégnek adhatják bérbe a pécsi repülőteret 

A Roszatom veheti bérbe Pécs repülőterét. 

Egy hónapig Helsinki repterén fog élni egy kínai színész 

Ryan Zhu kínai színész és tévés személyiség vállalkozott arra, hogy eltölt harminc napig él Helsinki repterén. A marketingakció célja, hogy megerősítse: a finn főváros légi kikötője a világon a legjobb.

Itt a Wizz Air új utazástervező szolgáltatása 

A Wizz Air ma bemutatta az Utazástervező szolgáltatását: a wizzair.com weboldalon működő új keresőt, amely inspirációt nyújthat azoknak, akik még nem döntötték el, melyik úti célt választanák következő utazásukhoz.

Az érintett Ryanair-utasok 75 százaléka kért intézkedést szerdáig a járattörlések miatt 

A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését.

Újdonságok Ázsiától Dél-Amerikáig 

Szakmai tájékoztatón mutatta be a Hahn Air, a China Airlines és a brazil Havas Creative Tours újdonságait a társaságok hazai képviseletét ellátó Aviation GSA.

A Ryanair nem fog ráhordani a Norwegian járataira 

Bejelentette a Norwegian és a Ryanair, hogy véget értek a tárgyalásaik, és nem fog ráhordani az ír fapados a norvég cég hosszú távú járataira. Utóbbiakra egy közelmúltbeli megállapodás révén az Easyjet szállítja majd az utasokat.

Összevonta két fapados leányát a Singapore Airlines 

A Singapore Airlines a nyár közepén összevonta két fapados leányvállalatát, a közép- és hosszútávú járatokat üzemeltető Scootot és a rövid- és középtávú útvonalakon közlekedő Tigerairt.

Felszámolást kezdeményezett versenytársa a Malév GH ellen 

A repülőgépek földi kiszolgálását végző, állami Malév Ground Handling Zrt. ellen felszámolást kezdeményezett versenytársa, a BudPort Kft. 

Megújuló üzemanyaggal akarja üzemeltetni repülőgépeit a British Airways 

Együttműködésre lépett egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel a British Airways olyan hulladékfeldolgozók tervezésére és létesítésére, amelyek megújuló repülőgép-üzemanyagot állítanak elő háztartási hulladélből.

Új marokkói járatot indít a TAP 

A marokkói Fezbe indítja legújabb járatát a portugál légitársaság. 

Ciprusi üdülőhelyre indít járatot a Ryanair 

A Ryanair, ír fapados légitársaság szeptember 19-én bejelentette, hogy a nyári szezonban új járatot fog üzemeltetni Budapest és Pafosz között. 

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair 

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által közzétett listából. 

„A MUISZ az idegenvezetői díjakkal kapcsolatos ajánlásokat versenyjogilag aggályosnak tartja” 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe) ajánlást fogalmazott meg az idegenvezetők napidíjaira vonatkozóan. Ezzel kapcsolatban kíváncsiak voltunk egyebek mellett a MUISZ véleményére is. Erdei Bálint elnök akkor türelmünket kérte, ami hétfőre rózsát termett. A szövetség véleményét változtatás nélkül közöljük.

Több mint kétszázezer utast érinthetnek a Ryanair járattörlései 

A fapados légitársaság bejelentette, hogy a következő másfél hónapban napi 40-50 járatot kell törölnie a személyzet beragadt szabadságai miatt. 280 ezer utas is érintett lehet.

Öt komoly érdeklődő pályázik az Air Berlinre 

Legkevesebb öten pályáztak a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság egy-egy részének vagy egészének megszerzésére az ajánlatok beadására megszabott pénteki határidőig.

Rekord utasforgalom a horvát repülőtereken 

Jelentősen, 17,7 százalékkal nőtt az utasforgalom a horvát repülőtereken az idei első hét hónapban, amikor 5,2 millió utas vette igénybe a légikikötőket.

Nem ördögtől valók az idegenvezetők napidíjjal kapcsolatos elvárásai 

Még nyáron, honlapján, majd nemrég közleményben tárta a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe) a szakma nyilvánossága elé az idegenvezetői napidíjakkal kapcsolatos elképzeléseit. Kíváncsiak voltunk a másik oldal véleményére is.

Heti három Lufthansa járat közlekedik a Debrecen Airportról az Octoberfestre 

2017. szeptember 16. és október 3. között minden csak a sörről fog szólni Münchenben.

Öt földrészre kínál utazásokat az 1000 Út Utazási Iroda 

Mind az öt földrészre kínál utakat idén télen az 1000 Út Utazási Iroda, amely a minap mutatta be legújabb őszi, téli, tavaszi ajánlatokat tartalmazó katalógusát.

Utazási szolgáltatásokkal bővíti kínálatát Magyarországon az ALDI 

A régió több országa után hazánkban is elérhetővé tesz utazási termékeket a diszkontlánc. A turisztikai szolgáltatásokat az osztrák Eurotours International biztosítja a vásárlók számára, a magyarországi részleget Andreas Hamorszky vezeti.

Megérkezett a rugalmas útitárs szolgáltatás 

A Wizz Air ma bemutatta új, Rugalmas útitárs szolgáltatását, amellyel a foglaláskor nem szükséges minden utas nevét megadni.

A myanmari Asian Wings már a magyar piacon is elérhető 

Myanmar egyre népszerűbb az utazók körében, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetnek az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztésére.

Több ponton szigorítaná az utazási irodák szabályozását a kormányhivatal 

A vagyoni biztosítéktól a nyilvántartásokon át a befizetett összegek kezeléséig számos konkrét ponton módosítaná az utazási vállalkozók szabályozását a terület ellenőrzését végző kormányhivatal kereskedelmi hatóságként eljáró szervezeti egysége. A MUISZ legutóbbi vacsoráján Békési Tamás osztályvezető mutatta be a javaslatokat, amelyek révén álláspontja szerint elkerülhető lenne a Green Holidays csődjéhez hasonló botrány.

2018 áprilisában Marokkó adhat otthont a MUISZ közgyűlésének 

Mozgalmas ősz előtt áll az utazási irodák érdekképviselete - a tervezett programokról a legutóbbi MUISZ-vacsorán számolt be dr. Erdei Bálint elnök.

Rigai FAM-program az Air Baltic-kal 

A lett nemzeti légitársaság különleges témájú sajtóutat szervezett.

Búcsúzik a KLM utolsó Fokker 70-es repülőgépe 

Különleges módon emlékezik a KLM és a Fokker repülőgépgyár 97 éve tartó történetére. A Fokker 70-es repülőgépek leszerelése a holland légitársaság egyik legmeghatározóbb időszakának végét jelenti. 

Átszállást kínál Gatwicken az easyJet 

Az angol diszkont légitársaság utasai nem csak az easyJet saját hálózatán belül, hanem a Norwegian és a kanadai Westjet légitársaság hosszútávú járataira is foglalhatnak egy repülőjegyen és szállhatnak át kockázatmentesen a Worldwide by easyJet szolgáltatásnak köszönhetően.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!